Minden verseny „egyforma”, vagy azért egy EB mégis csak EB?
Nagyon jó volt az Európa Bajnokságon játszani, ugyanakkor eléggé fárasztó is, hiszen nem volt pihenésre lehetőségünk, négyen voltunk a csapatban. Mielőtt kiutaztunk, sokan felhívták rá a figyelmünket, hogy milyen fárasztó lesz ez az 5 nap, de nem hittük el, pontosabban, nem nagyon tudtuk felfogni, hogy konkrétan mi is vár ránk. Hiszen először vettünk részt ilyen kaliberű versenyen, nem volt még mihez hasonlítanunk.

Hogyan élted meg azt a feszített tempót, ami végül Brassóban fogadott?
Ez kemény erőpróba volt, 13 x 20 parti. A vége felé már lélektani trükkökhöz kellett folyamodnunk, hogy kitartsunk: könnyebb volt arra gondolni, hogy már csak 3 meccs áll előttünk, mint ha azt mondtuk volna, hogy még 60 parti…
Örülnék neki, ha minél több női/lány bridzsező lenne, és lenne utánpótlás. Végigcsináltuk négyen ezt a 13 fordulót, de plusz két emberrel kevésbé lett volna fárasztó. Érdekes tényező lehet viszont az erőnlét tekintetében az is, hogy nálunk itthon, Magyarországon a 16-os leosztás a jellemző, erre vagyunk berendezkedve. Brassóban viszont 20 partit kellett egymás után játszani. Ennek ellenére ez nekünk, akik még nem olyan régóta játszunk, nem jelentett olyan nagy gondot, mert annyira még nem szoktunk hozzá, hogy 16 parti után vége egy fordulónak. Így aztán többször is előfordult, hogy az utolsó játszmákban jobban teljesítettünk ellenfeleinknél.

Mit jelent nálad az előbb említett „nem olyan régóta”?
Három és fél éve kezdtem el bridzselni, heti egy alkalommal, a Bridzsakadémián. Két évvel ezelőtt voltam életem első versenyén, éppen Piliscsabán. Komolyabban azonban 1 éve kezdtem játszani, a tavalyi Diákolimpia óta. Külföldi versenyen még sosem voltam, ez az első alkalom.
Ezért is volt olyan nagy dolog számomra, hogy kiutazhattam az EB-re. Mindenképpen szerettem volna nagyon jól játszani. Ez az elején sikerült is, elég jó helyen álltunk, akkor még fáradtsággal sem kellett számolnunk. Az erős kezdést azonban lélektanilag nem könnyű kezelni.

Mivel próbáltad kipihenni magad egy-egy nap végén, lazítani a következő versenynap reggeléig?
Jól bevált módszereim még nem alakultak ki az ilyen helyzetek kezelésére, hiszen még nincs sok tapasztalatom korábbi versenyekről. De talán nem is lehet egyik napról a másikra kipihenni magunkat. Esténként persze volt alkalmunk tévézni, beszélgetni a többiekkel, vagy valamit játszani, szóval éjfélig mindig elütöttük valahogyan az időt. Aztán másnap reggel fél kilenckor kezdődött minden előröl: reggeli közben felkészülés az ellenfélből, majd jöttek a meccsek.

Voltak nehéz perceid?
Személy szerint viszonylag kiegyensúlyozottan éltem meg az egész versenyt: nem voltak különösebb mélypontjaim, úgy érzem. Igaz, a csehek elleni forduló elején közel álltam hozzá: a verseny nem indult túl jól a számomra. Rögtön az első partiban nem mondtam be egy szlemet, ami pedig természetesen benne volt, aztán ezt követően elbuktam két gémet is. A következő partiban pedig ők vettek fel egy gémet, amit teljesítettek… nem volt éppen kellemes kezdés. De szerencsére aztán sikerült valahogy összeszednem magam.

Ettől eltekintve érezted úgy, hogy legszívesebben felálltál volna, és hazajöttél volna?
Nem! Kiugróan rossz élményeim nincsenek. Igaz, a Vugraph terem azért borzasztó volt; ott ülni, és izgulni a többiekért, amikor mi már befejeztük a fordulót! Különösen az volt rossz, amikor mi – az összes kéz ismeretében - már láttuk, hogy például csapattársaink a licit során nem vettek fel egy gémet, pedig benne volt, vagy éppen kihagytak egy szlemet, esetleg a lejátszásban nem oda tettek egy kulcslapot, ahol az valójában volt, így aztán kimaradt egy ütés. A magam részéről én akkor már inkább játszom, mint hogy oda be kelljen ülnöm, és izgulnom.

Ha már említed: mennyire szólt bele az izgalom a játékodba?
Még a kiutazás előtt sem izgultam különösebben, csak amennyire ez természetes. Lehet, hogy azért sem, mert még nem voltam hasonló versenyen, és nem volt összehasonlítási alapom, nem tudtam, hogy mire számíthatok. Éppen ezért csak igyekeztem tenni a dolgom. Az sem volt jellemző, hogy játék közben nagyon izgultam volna. Talán csak az első meccsünk előtt, az olaszok ellen. Aztán igyekeztem inkább arra gondolni, hogy minél jobban játsszak a versenyen. Úgy érzem, hogy a tőlem telhetőt nagyjából meg is tettem.

Ebből valamennyit azért mi is láthattunk itthonról…
Hát, azokon a meccseken nagyon rossz volt játszani, amelyeket a BBO-n is közvetítettek! Bár, a vége felé volt egy parti: 3NT-t játszottam, és szerencsére nem kellett szöktetnem a káró királyt ahhoz, hogy teljesüljön a felvétel, hanem azzal, hogy az ellenfél hívta meg ezt a színt, ezzel szűrt ütöttem. Ez például jó érzés volt.

Milyen benyomásokat szereztél az ellenfeleitekről játék közben?
Tény, hogy rossz, ha lassan játszik az ellenfél: a románok elleni fordulóban például eléggé zavart, hogy ők valóban lassúak voltak. Még csak a 7. partit játszottuk velük, amikor szóltak, hogy most érkeztünk el a félidőhöz. És ezek után jött még egy zsűrihívás is, ami tovább rabolta az időnket! Egy-két partinál még elviseli az ember, de egy egész fordulón keresztül… ez már picit zavaró volt.

Melyik csapat volt a legszimpatikusabb számodra?
Leginkább a svédek és a németek elleni fordulókat élveztem. Szerencsére jó légkör alakult ki az asztalnál – igaz, csapaton belül a svédekről megoszlottak a vélemények. Társaink a svéd csapat „kellemetlenebb felét” fogták ki valószínűleg. De talán ez volt az egyetlen „komolyabb” dolog, amely megosztotta a csapatot. Az elejétől a végéig nagy volt köztünk az összetartás, amire az edzőnk is nagyon büszke volt. Előfordultak persze közös kiborulások, de ilyenkor ahelyett, hogy egymást okoltuk volna, inkább mindenki megpróbálta saját magára vállalni a felelősséget a hibázásért. Ha pedig éppen valaki elkeseredett, azt a másik három egy emberként vigasztalta, támogatta, tartotta benne a lelket.

Így utólag – hogy kissé leülepedtek az események – milyen játékélmény maradt benned?
Nagyon jó volt kint lenni az Európa Bajnokságon. Szerencsére a partneremmel is jól megértjük egymást. Még nem vagyunk igazán összeszokott páros, de azért már többször játszottunk együtt. Igazán jó volt olyan partnerrel játszani – amilyen nekem is volt -, hogy mindig azt hívta például az ellenjátéknál, amit szerettem volna. Nagy volt köztünk az összhang. Több ellenjátéknál is éreztem, hogy mindent úgy tettünk, ahogy kellett. Amit lehetett az adott partiban, azt megütöttük, vagy ha volt benne buktatási lehetőség, akkor észrevettük, és a felvétel nem teljesült. Ez jó érzés volt, erre is büszke vagyok.

Előfordult hogy felróttátok egymás hibáit?
Nem, ez egyébként sem jellemző ránk. De az edzőnk is azt tanácsolta, hogy a meccsek közben és a végén se beszéljük meg egymással a partikat, ne elemezzünk, ne szúrjuk le partnerünket az esetleges tévedésekért. Persze egy-egy fontosabb licitet megbeszéltünk, hátha később is előfordul, és ezt egyeztettük, hogyan kellett volna, vagy hogy mire kell figyelni. A verseny végén azért megbeszéltük az edzőnkkel a játszmákat, levontuk a tanulságokat, sőt, amikor az utolsó meccsen is túlvoltunk, mindenkinek külön-külön is elmondták, hogy mely területeken kell még leginkább erősítenie.

Mit adott neked az EB, amit a későbbiek folyamán is talán hasznosítani tudsz majd?
Jó pár dolgot tanultam meg kint, például néhány új licitet, amivel mondjuk a gyenge 1NT indulás ellen lehet védekezni.
Emellett még a verseny előtt megtanultunk egy új licitet, a Romex-et. A konvenciókártyánkba is beleírtuk, ám annyira még nem gyakoroltuk be. Valamelyik este beszéltünk ugyan erről, hogy jó lenne még egyszer átismételni ezt a konvenciót, mert nem voltunk benne 100 százalékosan biztosak… és ahogy ez lenni szokott, már rögtön másnap, a legelső partinál előkerült ez a licit… aztán soha többet.

Közel egy hét távlatából milyen nyomokat hagyott benned életed első Európa Bajnoksága?
Összességében én nagyon jól éreztem magam. Igyekeztem a lehető legjobban játszani. Külön élmény volt számomra, amit már említettem is, a csapaton belüli összetartás, hogy nem voltak veszekedések, feszültségek egymás között.
Örülnék, ha lenne legközelebb…